Üdvözlök minden érdeklődőt frissen indított Blogomon!
A nevem Barcsik Szabira és jelenleg a Corinus Egyetem Tájépítészeti karán tanulok. A blog létrehozásának célja az, hogy még a diplomám megszerzése előtt is bekerülhessek a szakmai vérkeringésbe.
Célom, hogy tanulóként is, később pedig szakemberként tudjak segíteni, tanácsot adni a kertekkel, kerttervezéssel, növényalkalmazással, tér elválasztással és összekötéssel kapcsolatos kérdésekre. Közzé fogok tenni kertterveket, maketteket, amiket én készítettem, legyen szó, a saját családi kertünk felméréséről, vagy a nagyanyám már meglévő kertjének átalakítási terveiről, esetleg olyan kerttervekről, amik nem léteznek, de különböző kerttípusok kialakításához adhat ötletet az érdeklődőknek.
Másik célom, hogy azok, akik szeretnék megújítani a kertjüket, új arculatot adni neki, vagy éppen épülő házuk környezetét szeretnék megalkotni, azok se maradjanak segítség nélkül. Amennyiben méretadatokat küldenek az adott kertről, esetleg egy, az építés közben készült helyszínrajzot a kert és a ház elhelyezkedéséről, valamint néhány mondatban leírják, hogy mi a legfontosabb szempont a kertjükkel szemben, készítek nekik egy tervet és ha engedélyezik, itt a blogon közzéteszem. Ezek a kerttervek díjmentesek, számomra gyakorlást jelentenek, az ön számára pedig egy élvezhető és élhető kertet.